Juhas Erika - Bemutatkozó

Juhas Erika vagyok. 1969.03.01.-én születtem Szabadkán. Édesanyám révén már gyermekkoromban találkoztam a gyógynövények csodálatos gyógyhatásaival. A fejlődésem látványos kezdete 19 éves koromban kezdődött, amikor is egy kedves idős hölgy megtanított az imaterápia alapjaira. Mivel a test egészége nagyon fontos volt számomra, pár évig foglalkoztam vitaminok, ásványi anyagok forgalmazásával és eközben saját magamon teszteltem ki építő hatásukat a szervezetre. Kíválló eredményekeket értem el a fizikai test újrafeltöltésével. Fiatalságomból kiindúlva még nem éreztem, hogy milyen fontos a hármas egység a test-lélek és szellem harmonizálása.Fejlődésem ezen fokán meg is álltam volna, ha 29 évesen egy számomra megmagyarázhatatlan betegség nem kerített volna hatalmába. Ekkor kezdődött el az igazi fejlődés és kutatásom olyan gyógymódok után, ami a panaszaimra igazi gyógyírt hozna.

Megtanultam a bioenergetika alapjait, mantrázások energetikai hatását, csakrák harmonizálását. Még mindig azt éreztem, hogy kevés a megszerzett túdás és a megoldások utáni vágy hajtott a további gyógymódok felfedezésére. Ezt követően négy éven keresztül a Reiki 1,2, és mesteri tudás birtokába kerültem.

Voltak látványos eredmények, és imaterápiával kombinálva igen hatásosnak bizonyultak. Minnél többet olvastam és kutattam rájöttem, hogy a gondolkodásmód megválltoztatása mindennek az alapja, és amint megtaláljuk a probléma, betegség kiváltó okát, a gyógyulás sokkal gyorsabban beindul.

2007-ben megismerkedtemk a Hellinger féle családállítás terápiával, ami eleinte nagyon kemény családi minták oldásával kezdődött, amire sosem gondoltam volna, hogy mennyire kihatással van az emberi lény egészére. Itt kezdődött el egy hatalmas fejlődés és a megszerzett tudás beépítésével tényleg látványos eredmények mutatkoztak meg.

2010-ben beíratkoztam a Természetes Gyógymódok Egyetemére és három éven keresztűl az anatómia, élettan, kórtan, pedagógia, filozófia, homeopátia, gyógynövények, illóolajok, különféle masszázstechnikák, alternatív fizioterápia, addiktológia, hagyományos kínai gyógymód, Bach virág terápia, pszichológia elsajátitása volt az elsődleges célom. Kapukat nyított a kombinált gyógymódok sikerességére.

2012-ben megismerkedtem a Schüssler biokémiai sók gyógyhatásával, mely a homeopátiás gyógymód kiválló segítője a fizikai test betegségeinek.

2013-ban elvégeztem a Bach virág tanfolyamot, mert tudtam, hogy a lélek és mentális egészség egyik segítője a hatékonyabb gyógyulás érdekében.

2015-ben a Transzlégzés képzést fejeztem be, mivel a régi nem tudatosított beigződések kivezetése a testből és lélekből egyik alap feltétele a harmonikus állapotnak.

2016-ban az egyik hiányzó láncszem is helyre került a blokkok és az energia hiány/túltöltöttség harmonizálására, mikor is elvégeztem az AROLOI, AROLOII, AROLO TIFÁR I, AROLO TIFÁR II képzést a RAI központban.

2017-ben tudtam, hogy a gyógyítás pillérére is sor kerűl és elvégeztem a Hellinger családterápia és egyéni családterápia képzést.